Az 5 tojásfehérjéből kemény habot verek, majd a sárgáját a cukorral, olvasztott vajjal, a sütőporral, mandulával összekeverem, és a tojások sárgájába keverem a fele fehérjehabbal. Végül a maradék fehérjehabot is külön hozzáadom, azért hogy sok levegőbuborék kerüljön bele. A kész masszát beletöltöm a tortakarikába, és lassan, 160 fokos sütőben 35-40 percig sütöm. (Légkeverésesben az alsó sütővel együtt süssük.) A tortát hagyom teljesen kihűlni. A krémhez a túrót a cukorral, ízesítőkkel összekeverem, és hozzáadom a krémsajtot. A zselatint 3 evőkanál vízzel felhevítem, majd lehűtöm olyanra, hogy keverhető legyen, majd a krémhez adom. A tejszínt a vaníliás cukorral habbá verem, és lazán azt is a krémhez adagolom. Gyorsan kell dolgozni, mert hamar megköt. (Én 2 evőkanál joghurtot is keverhetem a túróba, attól még jobb lesz, de ez el is hagyható.) A tortát kettévágom, és az egyik lapot akkora tálcára teszem, hogy a tortakarikát visszatehessem rá, beletöltsem a túrókrémet, amit simára kenek. Ezután a másik lapot felszeletelem 8 szeletre, sorba rárakom a tetejére, ahogy elvágtam. Jól behűtöm. Pár óra múlva kiveszem a hűtőből, és a karika mentén vizes késsel körbevágom, majd a karikát leemelem. Ezután megszórom porcukorral, és a cikkek mentén felszeletelem.