A bejgli eredettörténete igencsak homályos. Nincs egy lánglelkű cukrász, aki adott város adott cukrászdájában életre hívta volna a bejglit, csupán sejtések, legendák utalnak arra, hogy a közép- és kelet-európai régió nemzetei mikor kezdtek el a karácsonyhoz kapcsolódóan valami ehhez hasonló - mákkal, dióval gazdagított - süteményt készíteni.A tölteléknek ugyanis kultikus jelentősége van. A bőséget, termékenységet szimbolizálóBejgli – receptek és sütési praktikák
A bejgli tésztájához a legtöbb recept szerint liszt, tojás, cukor, tej – esetleg tejszín vagy tejföl, vaj és élesztő szükséges. A lényeg az, hogy rugalmas, jó állagú tészta legyen az eredmény. A bejglinek való tésztát az összeállítás után érdemes a hűtőben pihentetni. Az se baj, ha egy éjszakán át a hűtőben marad, másnap is dolgozhatunk vele. Ez azoknak igazán jó, akik nem szeretnének hosszan a konyhában ácsorogni, mert a bejgli munkafolyamatát akár több részletben is megcsinálhatják.
A tészta mellett rendkívül fontos a bejgli tölteléke is. A töltelék készítésénél az íz mellett az állagra is nagyon oda kell figyelni, mert a gyakori bejgli-balesetek egyik fő oka a túl sok és túl laza szerkezetű töltelék. mák és a szintén gazdagságot, jó egészséget, jólétet jelképező, rontás ellen védő dió jól illik a karácsony szimbolikájába. A különféle mákos, diós sütemények mellett a bejgli az, ahol mindkettő tökéletes szimbiózisban megjelenik, saját rajongótábort követelve magának.
A beigli, bejgli vagy bájgli születéstörténetei közül talán a legismertebb és kikezdhetetlen logikája miatt legelfogadottabb, hogy a bejgli a pozsonyi pékek töltött kiflijéből, az úgynevezett pozsonyi kifliből született. A történet szerint az 1376-ban céhbe tömörült pozsonyi pékek évszázadokon keresztül figyelték a pozsonyiak vásárlási szokásait, majd 1559-ben gondoltak egyet, és dióval, mákkal töltött kiflik gyártásába fogtak. Ezeknek a töltött patkóknak akkora sikere lett, hogy hamar megjelentek Pozsony városán kívül és - a pozsonyi jelzőt megőrizve - messzi tájakon is nagy népszerűségre tettek szert. A történet szerint ebből a kifliből született az azonos tésztájú és töltelékű, de sokkal gazdaságosabb kivitelű bejgli.
A bejgli karácsonyi jellegéhez azonban a pozsonyi kifli másik eredettörténete is passzol. Eszerint nem a céhben lévő pékmesterek egybehangzó döntése nyomán születtek a töltött patkók, hanem egy névtelen, de adakozó szellemű pékmester készített ilyen gazdagon töltött kifliket karácsony közeledtével, és ezzel ajándékozta meg a város gyermekeit. Akár így is lehetett.
Az adventi sütik sem maradhatnak le egy tálca bejgli mellől.
Egy harmadik - a pozsonyi kiflitől független - bejgli-eredettörténet szerint a töltött sütemény Sziléziából származik, és egy, a középkorban már ismert, töltött kalács továbbgondolt formája. A történetben szereplő német ige a beugen, azaz meghajlít, tényleg utal a sütemény formájára és ebből a históriából hitelesnek tűnik a németet lelkesen elhalló magyarság beigli, bejlgi, bájgli szavának eredete is.
Bármi is legyen az eredet, a bejgli az Osztrák-Magyar Monarchia idején vált közismertté. Az osztrák hatásra nálunk is egyre gazdagabban ünnepelt karácsony más elemeivel – a szaloncukorral és a karácsonyfával - együtt a bejgli is megjelent az ünnepi asztalon, s azóta a karácsonyi desszertek koronázatlan királyává vált. Czifray István 1830-ban megjelent szakácskönyvében már Posonyi finom mákos kaláts néven szerepelt is.
Ha már a monarchiánál tartunk: a híresen édes szájú Ferenc József császár az isler és a Sacher mellett a bejglit is nagyon szerette. Egy bécsi legenda szerint egyszer valaki felkereste Schratt Katalint, a császár szeretőjét azzal, tud-e abban segíteni, mivel járhatna a császár kedvében. Schratt erre elküldte az egyik bécsi cukrászdába, hogy vegyen egy rúd mákos és egy rúd diós bejglit a császárnak, attól biztos megenyhül, és meghallgatja az illető kérését.
Bár sok esetben azzal a kitétellel próbálunk különbséget tenni a bejgli és a kalács között, hogy a bejgli nem tartalmaz élesztőt, a legtöbb receptben szerepel némi friss élesztő. Magyar Elek Az Ínyesmester szakácskönyve című munkájában megjelent receptben is található élesztő, sőt Dobos C. József Magyar-Franczia Szakácskönyvében szereplő - a bejglit legjobban megközelítő - Finom mákos patkó receptjében is a hozzávalók között szerepel.A bejgli elődje sziléziai eredetű finomság, már a 14. században is létezett. Magyarországot a 19. században hódította meg, azóta szinte elképzelhetetlen a karácsonyi asztal diós- vagy mákos bejgli nélkül.A bejgli eredetileg Szilézia vidékéről származik és ez a sziléziai kalácsfajta a 14. század óta ismert Európában.[1] Az elmaradhatatlan karácsonyi sütemény neve német eredetű és eredeti hajlított, patkó alakú formájából származik. A bejgli (németül beugen = meghajlít, mohnbeugel = mákos kifli/bejgli) osztrák közvetítéssel érkezett hazánkba és terjedt el a 19. század második felében. Magyarországon ekkortól kezdték német divat szerint ünnepelni a karácsonyt. Diós vagy mákos patkó változatban is ismert. Kezdetben családi ünnepek süteménye volt, majd a reformkortól kezdve fokozatosan felváltotta a hagyományos karácsonyi kalácsot. „Posonyi finom mákos kaláts” néven szerepel Czifray István 1830-ban megjelent Magyar nemzeti szakácskönyv-ében.
„Készüljön bár omlós, avagy egyszerű kelt tésztából, legyen a tölteléke dúsabb vagy soványabb, mindig büszkesége a ház úrnőjének, akkor is, ha nem ő maga készítette, hanem a cukrásztól hozatta” – Magyar Elek: Ínyesmester szakácskönyve (1932).
Magyar Elek Pozsonyban kóstolta meg először a Pozsonyi kifli ott kialakult változatát, azaz a "pejgli"-t: „Nekem például a béke éveiben karácsonynál sokkal jobban ízlett a dióspatkó április végén, amikor tudniillik rendszerint Pozsonyba utaztam a lóversenyekre és soha el nem mulasztottam, hogy jókora csomag diós süteményt ne hozzak magammal Wendlertől, a nagyhírű pejglisütőmestertől…
